A tegnapi napom elég élénkre sikeredett, hogy nagyon leittuk magunkat az kétségtelen, ettől függetlenül jól éreztem magam és sikerült nagyon kellemes estét eltöltenünk. Nagyon sokat táncoltunk, ami azt eredményezte, hogy hajnalban mikor hazajöttem teljesen józannak éreztem magam. Semmi bajom nem volt. Hiányzott már nagyon, hogy kicsit feltöltődjek és táncoljak. De sajnos elkövettem egy hibát, túlzottan átestem a ló másik oldalára. Előadtam magam a legjobb barátnőmnek, hogy engem most már semmi sem érdekel nem fogok törődni semmivel. Túl vagánynak éreztem magam. Ő, az "értem" szón kívül nem használt semmit. Éreztem, hogy valami nem okés, de mivel sietnem kellett elköszöntem. Majd később beszéltük meg ismét, hogy miért volt ez. Elmondta, hogy ezt az énem nem ismerte és hogy kicsit ijesztő. Nem ilyen embernek ismert meg. Nagyon szomorú lettem, mélyen belül ahol a legjobban tud fájni éreztem hogy igaza van.
Nem fogom magam keménynek mutatni és azt játszani nekem semmi sem fáj és hogy mindenen túl teszem magam semmi perc alatt mert egyszerűen nem ilyen vagyok. Megviselnek az élet megpróbáltatásai és megszenvedem a leckéket. Van, hogy magamhoz ölelem a párnám és elkezdek sírni. Nem mondom, hogy ez olyan jó, de néha igenis kell. Nem rejtegetem el azt aki vagyok mert ettől vagyok egyedi, lehet ez sokaknak nem tetszik de attól még ez maradok.
Nagyon szeretlek és hálás vagyok, hogy elmondtad a véleményedet és bár nem születtünk testvéreknek nekem te mégis olyan vagy mintha az lennél.
