Heteket élünk át minden nehézség nélkül, melybe megszámlálhatatlan óra tartozik bele, mégis vannak olyan percek amelyek nem akarnak véget érni, úgy éljük meg mintha egy teljes napig tartanának. Nehéz némely helyzetben azt mutatni, hogy tökéletesen érdektelen vagyok. Sokszor át is csap a másik végletbe mert fogalma sincs az embernek, hogy hogyan kezeljen bizonyos szituációkat. Hogyan szólaljon meg, vagy hogyan köszönjön. Teszi mindezt azért, hogy ne legyen feltűnő, túl bizalmaskodó vagy éppen túl idegen, sem az alany sem pedig mások számára. Egy mondat munkálkodik legbelül. Légy minél természetesebb, hogy legalább a külvilág ne érezzen semmit abból amit belül átélsz. Ambivalens érzés ez minden szempontból és nehéz megtalálni azt a középutat amely átvezet az ingoványos és a sivár talaj váltakozásaiban.
gondolatok.
2011.03.15. 15:34
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://amarylis.blog.hu/api/trackback/id/tr192741742
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.